Kertészeink bölcsessége

A kakukkfű erős, friss illata mindig is az egyik kedvenc illatom volt. A kakukkfű melegítő tulajdonságai azonnal érezhetők, ahogy kellemesen terjed szét az egész testben. Nagy örömmel megyek be késő délután a kertbe és szedek le néhány szál kakukkfüvet, hogy forró vízbe áztassam. A kakukkfű tea hosszantartó, energizáló hatással bír. Olyan, mintha ez a gyógynövény továbbadná a hőt, amit elnyel a napfénytől. Mintha megvédené a tested kívül-belül. Miért van így?

A Wetzgauban, Schwäbisch Gmünd közelében, a Weleda Gyógynövénykert vezetőjeként szerencsés vagyok, hogy lehetőségem van mélyrehatóan foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Az egyik legfontosabb eszközünk a növénymegfigyelés, amely az ösztönös megérzést és a részletes megfigyelést ötvözi. Ha egy növényt és annak mozzanatait, történéseit alaposabban meg akarom vizsgálni, akkor összecsukható széket, festékesdobozt és festőállványt viszek magammal a kertbe. A rajzolás a szóban forgó dologra irányítja a figyelmet. Amikor egy növény alakját rajzolom, koncentrálnom kell, és figyelmen kívül kell hagynom minden felmerülő, oda nem illő gondolatot.

Az éberség és a növényre való összpontosítás fokozza a növény észlelését. Olyan részleteket vehetsz észre, amelyek egyébként lehet, hogy elkerülik a figyelmed.  A kakukkfű leveleit, valamint virágait számtalan olajmirigy borítja. Az apró mirigyszőrök szabad szemmel láthatók a virágokon, de egy nagyító segíthet jobban azonosítani őket. A kakukkfű természetet szerűen a mediterrán bozót száraz, dombos biomjában fordul elő, ahol májustól októberig a halványlila és a rózsaszín különböző árnyalataiban virágzik. Miután megtapasztalod a kakukkfű intenzív erejét, elkezded megérteni. Úgy tűnik, hogy a nap minden energiáját elnyeli ez a szívós kis növény, amely alkalmazkodott a tájakhoz, ahol a tavasz általában rövid, és a nyár gyakran nagy lendülettel érkezik. Több érzékszervünk bevonásával fejleszthetjük a kakukkfűvel folytatott „párbeszédünket”. Például az illata intenzívebbé válik, ha néhány hajtást leszedsz, és finoman összedörzsölöd őket az ujjaid között. A tapintás, az ízlelés és szaglás mind különböző módszerek arra, hogy kapcsolatba kerüljünk a növénnyel. Mindig lenyűgözött, hogy pusztán azzal, ha végighúzzuk az ujjunkat a kakukkfű cserjén átadja az összetéveszthetetlen illatát. Egy növény, amely beharangozza magát!

Valóban úgy érzem, hogy elsődleges feladatunk itt a gyógynövénykertben az, hogy kapcsolatba lépjünk a környező természettel, és olvassunk a „könyv“ oldalairól, úgymond. Nem mindegy, hogy fogalmazunk: egy növény tartalmaz bizonyos hatóanyagokat vagy, hogy ajándékba adja nekünk azokat.  Első reggeli körutam a kertben néha meditációnak érzem, amikor igazodom és odafigyelek rá. Csak mert a növények nem tudnak beszélni, még nem jelenti azt, hogy nem kommunikálnak. A növény felfedi magát azon a módon, ahogyan nő, és ahol nő. Az elhelyezése is megér egy részletes áttekintést. Itt nálunk a kakukkfűnek gyönyörű, napos helye van.

Kellőképpen tisztában vagyunk a kertben zajló dolgokkal, és mindent alaposan megfigyelünk. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy megadjuk a növényeknek, amire szükségük van, és ők cserébe megjutalmaznak minket gondozásukért. Mindig is lenyűgöz, hogy mennyi kakukkfüvet ad nekünk a kert. Örülök, hogy megoszthatom másokkal is ezt a csodát! Néha a gyógynövénykert túra során néha arra bíztatom a résztvevőket, hogy ismerjék meg jobban ezt az aromás cserjét. Leveleit rágcsálva tapasztaljuk meg azt, amit egyesek ragyogó melegségként jellemeznek, amely szánkból és torkunkból a testünkbe terjed át. Számomra úgy tűnik, hogy a kakukkfű így adja át az általa elnyelt napsugarakat akkor is, amikor a nap alig süt. Az őszre és a télre gondolok, amikor eljön a kakukkfű nagy belépője azok számára, akik értékelik gyógyító erejét.

Szerencsés vagyok, hogy olyan munkám van, amely lehetővé teszi, hogy napról napra egyre jobban megismerjem a természet erejét. A gyógynövénykertben végzett munkánknak két fő pillére van. Az egyik a növények megfigyelése, amely sokat tanít az egyes növényfajok jellemzőiről és szükségleteiről. A második annak a megértése, hogy a kertünk egy élő szervezet, ahol minden mindennel összefügg, és ahol sok minden önszabályozó, ha valaki felismeri és tiszteletben tartja ezeket a kapcsolatokat.

Vegyük például azt a megfigyelést, hogy a kert öngyógyító erői arányosan növelik annak diverzitását. A kertünkben mindig is próbáltuk növelni a már meglévő sokféleséget. Így néha előfordul, hogy szándékosan marad egy kis rét kaszálatlanul, lehetővé téve, hogy a kis növényszigetek sértetlenül maradjanak. Számunkra a gyomok nem kártevők, hanem társnövények, amelyeknek megvan a maga célja - ez egy apró, de fontos különbség. A gazdálkodás másik fontos részét képezik az állatok, és a kertünk bejáratánál legelésző juhok nem csak azért vannak, hogy megteremtsék a falusias hangulatot a látogatók számára. A juhok hébe-hóba beléphetnek a kertbe és megeszik a füvet a réti sáfrány körül, megkímélve a fűnyírót. És így működik még sok más dolog itt: a kacsák segítenek szabályozni a csigák populációját. A méhek és a vadméhek, amelyek szerencsére nagy számban vannak jelen, sok szempontból nagy segítséget nyújtanak.

Ha a természet egyensúlya fennáll, akkor csak kivételes esetekben kell beavatkoznunk, gyakran csak az egyedi növényekkel, akkor is nagy odafigyeléssel, mint mindig. Például a növények megerősítésére infúziós löszt használunk. Az üvegházakban hasznos rovarok, például recésszárnyú fátyolkák és parazita darazsak segítenek bennünket. És természetesen biztosítjuk, hogy jó komposzt is legyen. A komposzt a kertből származó maradékokból készül — amire néhányan hulladékként tekintenek. Számomra a komposzt a kert szíve. Ezen a ponton minden véget ér, majd újraindul, hogy az elemekből újat alkosson. Végül azonban a különbség nem csak az anyagi, mérhető vagy kiszámítható kontextus, például a föld ásványi összetétele, humusztartalma és savtartalma, vagy a benne lévő mikroorganizmusok. Fontos a kozmikus és a terrisztikus erők beintegrálása a természetes földművelési ciklusba, amely a múltban egy teljesen normálisnak tekintett általános gyakorlat volt.

Igazán különleges élmény tavasszal, amikor őrölt kvarckristályokkal megtöltött tehénszarvakat temetünk a földbe, és így rábízzuk őket a nyár erejére. Ősszel újra kiássuk őket, és a következő évben finom spray formában alkalmazzuk a növényekre. Ez lehetővé teszi a növények számára, hogy jobban elnyeljék a napsugarak által továbbított energiát, és támogassa azok növekedési és virágzási folyamait. Ennek a pozitív hatása a biodinamikus gazdálkodásunk mélyen gyökerező talajában mutatkozik meg.

Kertészként többet akarok, mint hogy egyszerűen csak megelégedjek a virágzó vagy gyümölcstermő növényekkel. Amikor azt mondom, hogy a kertünk — amely mind a talajt, mind a növényeket magába foglalja — egy „szerves egész”, ami azt jelenti, hogy a kommunikáció soha nem egyoldalú. Érdekes, de gyakran úgy tűnik, hogy a növények egy lépéssel előttünk járnak, miközben nekünk, embereknek keményen meg kell küzdenünk. Kemény munka volt például felismerni a keserű csucsor (Solanum dulcamara) tulajdonságait. Valahogy a növény idegennek tűnt számomra, annak ellenére, hogy őshonos ebben a régióban.

Úgy döntöttem, hogy megkeresem a híres botanikus, Wilhelm Pelikan alapkönyvét, amelyben felismerte a keserű csucsor és a légúti hurut közötti kapcsolatot. De miért? Gyakran tartottam a kezemben azt a vastag könyvet, és éreztem a bölcsességet a lapjain. Ebben az esetben azonban egy konkrét magyarázat hiányzott. Ilyen esetekben segít, ha elrugaszkodunk az elmélettől - és a növény felé fordulunk. Sokszor álltam a mező szélén, ahol a keserédes nadragulya nő a pamut bogáncs és a gesztenyefák között. Mivel a növény minden része mérgező, ezért csak potenciált formában használjuk.

A lelki szemeim előtt láttam a növény gyors növekedését úgy tűnt, mintha a hajtásuk saját életre kelnének. Miért tenne ilyet egy növény? Gyógynövénykertünkben apácaráccsal segítjük a keserű csucsor természetes növekedését, a szár csaknem fejmagasságig nő. Ránéztem a virágra — egy kis ibolyaszínű csillagra, amelynek világos sárga közepe tele van porzókkal. Egy hosszú szár tartja távol a virágot a növény többi részétől, szinte teljesen elkülönítve. A természetben mindennek oka van, semmi sem történik véletlenül. Pillantásom a rácson vándorolt lefelé, ahol a szár nagy részei fásodnak. A keserű csucsor növekedni és terjeszkedni akart. De a fás rész, amely támogatja a növényt és alakot ad neki. A növénynek ez a része lényegében a fa. Nélküle a keserű csucsornak nem lenne ereje kiegyenesedni és könnyen szétágazni.

Az ilyen pillanatok megdöbbentenek. Túlzás vajon, hogy szeretnék párhuzamot vonni a növény alakja és gyógyító tulajdonságai között? Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a kizárólag a növény vegyi anyagaira való összpontosítás viszonylag új gyakorlat. Merjük felfedezni egy növény esszenciáját!