Mennyi dicséretre van szüksége egy gyereknek?

Valójában teljesen normális, hogy a gyerekek sok mindent kipróbálnak és kíváncsiak a dolgokra. Amikor azonban dicsérjük őket mindenben, amit tesznek, akkor váltás történik: A hétköznapiból valami különleges lesz. Az olyan magától értetődőnek vett dolgokat, mint például valaminek a megfestése vagy egy könyv nézegetése, a normális viselkedésből dicsérettel emelik ki. A dicséret tehát olyasvalami, ami alapján a felnőttek értékelik a viselkedést. Ha azonban a gyermek megtapasztalhatja, hogy mindig elfogadott és jó, akkor nincs szüksége erre a dicséretre, amely a mi szubjektív megítélésünkön alapul. A dicséretre épülő nevelés ahhoz vezethet, hogy a gyermek később is az értékrendszerek felé orientálódik, hogy ilyen elismerésben részesüljön.

Az az elképzelés, hogy a dicséret megerősíti a gyermek motivációját, nem helyes. A gyerekeket önmagukban motiválja, hogy sok mindent kipróbáljanak, és akkor sem adják fel, ha valami nem jött össze rögtön. Szülőként óvatosnak kell lenned, nehogy demotiváld a gyermeket. Azáltal, hogy gyakran mondunk nemet. Elkísérheted, és a környezetet a lehetőségeihez igazíthatod, hogy a veszélyes dolgok ne kerüljenek az útjába, és minél kevesebbet kelljen nemet mondanod. A figyelmes észleléssel erősítheted gyermekedet, jelezve neki: "Én mindig érted vagyok. Fontos vagy. Mindent meg tudunk csinálni." És ezt nem feltétlenül dicséretben kell kifejezni. Így a gyermeknek jó önbecsülése alakul ki.

A gyermeket a fejlődésében pozitívan ösztönözheted, ha a maga teljességében érzékeled. Az ember odafigyel a dologra, és egy pillantással is jelzi, hogy látta. Ahelyett, hogy azt mondanád, hogy "Remek, felkaptad a tollat", inkább mondd azt, hogy "Igen, láttam, hogy felkaptad a tollat.